Ugrás a tartalomhoz
ápr. 12. 2014

Az első elhatározás - fehérje diéta

Ez lennék én, vagyis inkább ez voltam én. A kép 2013 áprilisában készült. Ekkor a harmadik gyerekem 3 hónapos volt, én magam pedig 86 kg.

befunky_befunky_mg_2314_jpg_1396345957.jpgMájusban már érett bennem a gondolat, hogy megváltoztatom az életem. "Le kell fogynom, mert a szomszéd csaj is sokat fogyott és milyen jól néz ki." Kutattam a netet és a fehérje diéta mellett döntöttem. Nem tudom ki ismeri, de elég szerény étrend. A lényege, hogy 14 napnál nem szabad tovább csinálni, 3 étkezésből áll és mint minden diétát szigorúan be kell tartani, ha ügyesek vagyunk akkor két hét alatt 8 kg-t is fogyhatunk. Ez számomra nagyon kecsegtetően hangzott, mert hát júliusban esküvőre voltunk hivatalosak.
12 napig voltam képes ezt a diétát csinálni. Le is ment 4, azaz 4 kg.

A fehérje diétánál vannak rosszabbak is, de felesleges a szervezetünket ilyen módon sanyargatni. Nekem már a reggelivel problémáim voltak, mert a fekete kávét nem szeretem. Meg amúgy is, a kávénak vízhajtó hatása van, nem épp célszerű egy diétázónak. A zsemlét meg nem is értem. Miért pont zsemle? Akkor inkább már rozskenyér vagy puffasztott búza. Ha az ember ezt az étrendet betartja nyilván fogyni fog, hiszen kevés kalóriát tartalmazó étrendről van szó, viszonylag sok fehérjével, ami segíti a fogyást. A szénhidrát tartalma nagyon alacsony, de azt a keveset is zsemlével akarja pótolni. A háromszori étkezés pedig kevés. Főleg, ha előtte szinte egész nap ettünk. Viszont, ha végig is tudjuk csinálni akkor olyan falási roham tör ránk, hogy a kín keservesen leadott kilók szépen vissza fognak jönni.

Szinte végig csináltam két nap híján, le is adtam így néhány kilót, de boldogabb nem lettem. Nyilván így nem a 90 kilóhoz voltam közel, hanem a 80 kilóhoz, de ez a lényegen nem változtatott. Továbbra is túlsúlyos maradtam, és az esküvőn, ahova hivatalosak voltunk csak a hajam és a sminkem volt jó, de egy kövér, hájas testen még az sem dob túl sokat.

süti beállítások módosítása