Az emberek alapvetően félnek a változástól, ez örökérvényű, és valószínűleg legkorábbi őseinkig visszavezethető, akik feltehetően igencsak nehezen vették rá magukat például az első tűzrakásra, félve attól mit fog ez magával hozni, milyen ebből a változásból adódó újszerű nehézségekkel kell majd szembenézniük ezt követően. Tették ezt úgy, hogy szinte biztosak voltak abban hogy, kilépve barlangjukból /és a biztonságot jelentő változatlanságból/, valami pozitív újdonság fog belépni a mindennapjaikba.
Így van ezzel napjaink embere is, aki a kanapéján ülve, napi agymosását végezve csipszet majszol, kólával leöblítve azt. Ugye, nem hangzik jól? Mégis olyan kényelmes, és megszokott. Aztán jön egy reklámblokk, ahol meglátja a rengeteg izmos modellt, akikre feltehetőleg tapadnak a jó nők, semmi gondjuk az életben, és mégiscsak, úgy néznek ki, mint egy férfi. Ekkor jön a felismerés, hogy ő is nézhetne ki hasonlóan, mivel a reklámokban látott színészek is csak emberek: "Hé, talán meg kéne mozdulnom", kikapcsolja a tv-t, és őrült tempóban elsiet a legközelebbi fitnessz-centerbe tanácsadásért, másnap pedig már kezdi is küldetését alakja emberi mivoltának visszaszerzéséért…

Itt van vége a mesének, annak az utópiának, amire jóformán általánosan sosem lesz példa.

A valóságban legtöbbször az emberek lusták, és azok is maradnak… Vagy mégsem? Legtöbbször valami egyéb, a lustaság letisztult csomagolásába bújtatott kis hazugság lapul a háttérben, amit még maguknak sem mernek bevallani az emberek. Ez a sötét kis titok legtöbb esetben a félelemmel egyenlő. A legtöbben, mikor ráveszik magukat a mozgásra, betérnek egy edzőterembe. Odaérve már megfontolják az ajtó kinyitását az üvöltő zene – és sok esetben emberek – hallatán, de ha ráveszik magukat hogy átlépjék a küszöböt, még ijesztőbb dolgokkal találják magukat szemben. Náluk gyakorta még az gyengébbik nem képviselői is sokkal több izomtömeget tudhatnak a magukénak, és valószínűleg mindenki jobb általános kondícióban van náluk. Adva van, hogy ők a leggyengébb láncszemek, és ez még erőteljesebb formát fog ölteni, mikor kiverekedték magukat az öltözőből az újoncok, a súlyokhoz nyúlva. Látva, mások azokkal az eszközökkel melegítenek be, amikhez ők félve sem mernének hozzányúlni, hogy mindenki olyan otthonosan mozog, ők pedig szinte el vannak veszve a sok gép, és határozott alak közt, igen ijesztő, és kedvszegő élmény tud lenni.

A kezdeti negatív anomáliák igen erőteljesen tudják hátráltatni az emberek elhatározását, ami nagyjából a legnehezebb, és legbecsülendőbb lépés a hosszú út során… kilépni a komfortzónánkból, és nekigyürkőzni az egésznek. Eltelik az első hét, majd a második, már megvan a kis bérletünk –amire igen büszkék vagyunk-, és megakadunk. Történik ez azért, a bűvös kéthetes lélektani határon álldogálva, mert sokkal gyorsabbnak gondoltuk a változást, mint amilyennek az valójában mutatkozik. Ekkor mondjuk azt sokan, hogy köszönöm, de nekem ebből ennyi elég volt, és lelkünket megnyugtatván igyekszünk kifogásokat gyártani magunknak, gondolván úgy is elfelejtjük ezt, múló hóbortként kezelve a fellángolást, DE van itt valami, ami biztos. Ha egyszer valakinek a fejébe befészkelték magukat a mozgás, egészséges életmód gondolatainak démonjai, azok onnan sosem fognak kilépni, így azt javaslom, engedjünk a kísértésnek, és a megfutamodás helyett inkább fogadjuk el, hogy pár hétnél több időre lesz szükségünk ahhoz, hogy formába hozzuk magunkat.

Annak érdekében, hogy ez minél hamarabb sikerülhessen,

• merjünk segítséget kérni akár a szerkesztőségünk tagjaitól, az edzőnktől, vagy az adott edzőteremben magát képviseltető személyi edző(k)től.
• tudatosan, tervezett étrendet követően táplálkozzunk azokat az információkat felhasználva.
• olvassunk mértéktelenül sok szakirodalmat, általunk, és az internetes közösség túlnyomó része által hitelesnek ítélt szerzőktől, oldalakról.
• használjunk az edzéscéljainknak megfelelő, és laborpapírokkal rendelkező táplálékkiegészítőket.
• maradjunk motiváltak! Például nézzünk motivációs videókat olyan személyektől, amilyenek mi magunk is szeretnénk lenni éveken át tartó, és kemény munka árán.
• menjünk le társaság nélkül, legfeljebb az mp3-unkkal edzeni, hogy semmi ne vonhassa el a figyelmünket célunkról, illetve hogy intenzívek maradjanak az edzéseink.
• hetenként mérjük súlyunkat, és célunktól függően örüljünk a növekedésének, vagy a csökkenésének.

És a legfontosabb, hogy fogadjuk el, a változás csak akkor fog bekövetkezni, ha Mi eltökéleten elhatározzuk magunkat.