Ugrás a tartalomhoz
dec. 11. 2014

A könnyebb élet diéta

Könnyebb élet. Már a neve is csodálatos. Ezek után már, szinte kérhet bármit tőlünk megtesszük. Megtesszük, mert ha kellett, akkor nem ettünk szénhidrátot fehérjével együtt, vagy egyáltalán nem ettünk szénhidrátot, ha kellett, akkor csak grépfrútot ettünk, vagy káposztalevest. Ilyen csodálatos ígéret reményében ugyan mit meg nem tennénk? Ráadásul nem is olyan bonyolult, amit ez a diéta megkíván, nem kell négyjegyű függvénytáblával járkálni, nem kell számolgatni, nem kell ismerni az összes étel összes összetevőjét, nem kell méregetni, időt nézegetni, előre főzni és kajás csomagokat hordanunk magunkkal egész nap. Óh igen, ez mindenki álma. Egyetlen egy dolgot kell betartani: NE EGYÉL SEMMIT SEM! Hát nem egyszerű?

article-1186869-05116617000005dc-108_468x335.jpg

Mivel fényből élni még Lagzi Lajcsi sem tudott, ezért itt sem fog működni, így a diéta részét képezik a folyékony ételhelyettesítők és a tanácsadás. Heti rendszerességgel összegyűlnek a diétázók és, ahol megbeszélik a tapasztalataikat, megerősítik egymást, hogy jó úton járnak, visszatérítik a kiugrani vágyókat, tanácsokat kapnak a következő hétre, és lehetőségük van megvásárolni a következő heti turmix adagjukat. Ezek különböző levesek, turmixok, melyekből mint egy napi 500 kcal-t szabad magunkhoz vennünk.

Az elmélet az, hogy ha az alkoholistáknál működik a pia megvonás, a drogosoknál a drog megvonás, akkor kövéreknél is működni fog az evés megvonása, a függőség okát megszüntetve Hiszen a túlevés is csak egy fajta függőség. Tulajdonképpen a döntés lehetőségét vonjuk meg magunktól, hogy mit együnk. Néhány heti tanácsadás és összejövetel után lejössz erről a rossz szokásodról, hogy enni szeretnél valamit.

A bevezető szakasz 100 napos, amikor is csak a fent említetteket fogyaszthatod. Ha sikeresen túljutottál a bevezetésen, akkor fokozatosan újra megismertetik veled a hagyományos ételeket, hogy csökkentség a Lighter life ételektől való függést.

A diéta során nagyon fontos szerepet kap a víz, amiből legalább 4 litert meg kell inni naponta. Az elmélet szerint ennek 3 fontos oka van:

  1. Tisztára mossa a szervezetet a vizelet kiválasztáson keresztül, a gyors fogyás alatt létrejött mérgező ketonokat minél gyorsabban kimossuk a szervezetből.
  2. Pótoljuk az egyébként élelmiszerekkel bevitt folyadékmennyiséget.
  3. A sok folyadék alacsonyan tartja a vérnyomást, így a diétázók nem fognak szédülni.

A látszat ellenére vannak pozitívumai ennek a diétának, még ha az egész egy agyament ötletnek tűnik is. Azoknak akik ténylegesen evési függőségben szenvednek valós segítséget jelenthet, bár nem biztos hogy az evés beszüntetése a tökéletes alternatíva a problémájukra. Azzal hogy a támogató csoportok hetente összegyűlnek moderálás mellett, az folyamatos megerősítést jelent a gyengébb akaratú résztvevőknek és a közösséghez tartozás segíthet a kitartásban és eredményességben. Ezen felül, akik súlyosan elhízottak, ott a nagyon alacsony kalória bevitel hamar át fog váltani ketogén diétává, ami folyamatos zsírvesztést fog előidézni.

lighterlife-diet.jpg

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a függőség nem játék, nem szabad kísérletezgetni vele. Maga a diéta is figyelembe veszi, hogy az eleinte szilárd táplálék függők a 100 napos program végére folyékony élelmiszer függővé vállhatnak, és újra vissza kell őket szoktatni. Tehát mégsem a függőséget sikerült kezelni, csak terelgetjük őket egyik függőségből a másikba. A nagyon alacsony kalória bevitelnek komoly mellékhatásai lehetnek:

  • székrekedés
  • szédülés
  • haj és köröm tönkremenetele
  • bőr problémák
  • menstruációs ciklus felborulása
  • általános gyengeség

Összefoglalva, bárki is találta ki ezt a diétát, volt valami elképzelése, hogy mit szeretne, de nem biztos, hogy a megfelelő, végleges eredményt biztosító módszert sikerült hozzá megkreálnia. A súlyosan evésfüggő emberek esetében ideig, óráig eredményes lehet, de ha függőség okával nem foglalkozunk, akkor megint elő fog jönni a probléma. Ráadásul 500 kalória bevitelével szinte lehetetlen a megfelelő tápanyag mennyiséget magunkhoz venni, ha csak nem tömjük magunkba a vitaminokat és ásványi anyagokat is, így viszont jelentősen kockáztatjuk az egészségünket.

(a fent leírtak tényleg nem a mi gondolatainkat tükrözik, egyszerűen csak létezik ilyen idiótaság is)

A sport sokkal jobb és egészségesebb alternatíva lehet, kevesebb szenvedéssel. Egy jó csapattal együtt edzeni igazán motiváló lehet és akár a probléma gyökerét is megszüntetheti!