Ugrás a tartalomhoz
dec. 14. 2014

Kihívást Karácsonyra?

Közelegnek az Ünnepek. Ez az időszak a lábazásról pihenésről, nagy zabálásról szól és ilyenkor megpróbálunk minél több időt a konditeremben együtt tölteni a szeretteinkkel. Az ötödik rúd bejgli után a konstans fenyőillatban azonban eljön a pillanat, amikor megbékélünk a ténnyel, hogy miként került az angyalka a fenyő csúcsára és felébred a bennük szunnyadó vadállat. Valószínűleg az idén sem a téli sportokról fog szólni az év vége, inkább a decemberben nyíló pipacsok látványa lesz megint a jellemző, így energiánkat sem a hógolyózásban fogjuk tudni levezetni. Dobjuk le hát az ajándékba kapott csodálatos norvég mintás pulcsinkat, vegyük el a gyerektől a csillagszórót, oltsuk el a karácsonyfát és irány a terem!

bigevan.jpg 

 

Azért mégiscsak Karácsony, Jézuska, Szilveszter, Újév, pezsgő és forralt bor a jellemző ezekre a napokra, nem a szuperszett, bedurranás és a pullover-ből is inkább a fent említett norvég mintás, mint a hajlított karú. Tehát meg kell próbálni valami vidámságot belevinni a dologba és kellemes élményekkel lezárni az évet.

Nem, nem ara gondolok, hogy trollkodjuk szét a termet, sokkal inkább valami nemesebb dologra. Keressünk magunknak egy kihívást. (vagy többet, ahogy kedvünk tartja) Manapság már az internet világában szinte az egész bolygó egy nagy család, baráti társaság, bárkit kihívhatunk bármire, vagy akár mi is szabadon csatlakozhatunk bármilyen kihíváshoz. Ha már ez egy bodybuilding blog, akkor maradjunk stílszerűek és a súlyzós kihívásokat nézzük meg:

 

Fekvenyomás

Két verzió létezik, a saját súlyos és az adott súllyal (100, 140, 185 kg /225, 315, 405 font, stb.) végzett verziók. Vagy adott időre, például 5-20 perc, vagy pedig folyamatosan, amíg bírod pihenő és megállás nélkül. Mindkét verziónak van előnye és hátránya is, mert alkattól függően hol az egyik, hogy a másik az objektívebb. Talán a saját súllyal végzett hasonlítható össze a legkönnyebben.

 

 

 

 

Guggolás

Itt a fenti verziókon kívül még a súly nélküli verzió is létezik, de azzal mi most nem foglalkozunk, mint ahogy a rózsaszín egykezessel végzett verzióval sem. Az alábbi tanulságos videóban egy erőemelő, egy testépítő, egy erősember és egy súlyemelő csap össze. Ilyet simán lehet a haverokkal is összehozni sörözés előtt (után/alatt)

 

 

Felhúzás

Itt a saját súly nem igen jön szóba, mert azzal, mint egy jól nevelt japán kisgyerek, reggeltől estig hajlonghatnánk eredmény nélkül. Itt célszerű valami még pont kezelhető súlyt választani. A lenti videóban Omar Isufnak sikerült a legnépszerűbb amerikai youtube arcokat megmozgatnia és egy igen komoly kis háziversenyt összehoznia.

 

 

 

A fentieken kívül még rengeteg ötlet, lehetőség van. Legyetek kreatívok és hajrá! Egy ilyen megmérettetés ki tud zökkenteni a mindennapi rutinból, új célokat tud adni és akár egy nagy lökést is, ha esetleg elakadtál volna a fejlődésben. Viszont azért buli ide vagy oda, legyetek óvatosak, tessék alaposan bemelegíteni és odafigyelni, egy új mozgásforma vagy szokatlan terhelés könnyen sérüléshez vezethet. Nehogy már ágyban fekve kelljen Kasza Tibit nézni a Tv-ben Szilveszter este!

süti beállítások módosítása