Ugrás a tartalomhoz
dec. 19. 2014

Sevcsik János: Az erőemelés Fenegyereke

Janival 2013 tavaszán ismerkedtem meg de csak online. Mindig figyeltem, hogy szinte mindenhez hozzá tud szólni és mindig jókat mond és persze viccesen is. Sokáig figyeltem mert élvezet volt olvasni az írásait, az igazi egyszerűség ötvöződött a tökéletes tudással.

10872460_924277914260307_2094432146_n.jpg

Később kirakott egy fekvenyomós videót amit én megnéztem és hatalmasat javult a technika miatt a nyomásom. Ekkor az edzés után este ráírtam, hátha segít és jó tanácsokkal látna el, és megerősít, hogy tényleg jó lehetek-e. Aztán megdöbbentem mikor folyamatosan csak jött belőle az információ és szinte zavarban voltam, hogy ennyire segít és felajánlja, hogy videózzam a gyakorlatokat és ő kijavít így online is. Nagyon megörültem és már akkor tudtam, hogy egy igazi jószívű embert ismertem meg akkor. Idővel ezekből a segítségekből ahogy tudtam én is viszonoztam felé és egy barátság kezdett kialakulni, majd később jöttek a versenyek és mindig hálálkodtam, hogy mennyi mindent köszönhetek neki és ez most sincs máshogy.

10710685_822734791091785_3956072249975670671_n.jpgElső találkozásunk Magyar Bajnokság Blaskó Szabolcs, Sevcsik János, Zelencz János.

Később egyre több helyen kezdtem felfedezni Janit és egyre többen írtak neki köszönő üzeneteket, aztán cikkeket találtam tőle és lassan rájöttem, hogy Jani az egyik legjobb sportember volt és tényleg mindenét beleadta, ezzel kelt ezzel feküdt minden nap. Az, hogy a segítségével eredményeket ér el valaki az neki mindig jól esett és ő is boldog volt, ez pedig csak ösztönözte a további segítségekre. Ő igazán visszaadott a világ felé és mindent feltett ha a versenyzésről volt szó, a végsőkig harcolt! Még pár napja is beszéltük a 2015ös szezont, hogy bekészül, visszatér mint a szokásos Fekete Ló ahogyan nevezte magát mert mindig lemondtak róla de ő azért is megmutatta mire képes! Ha jól tudom 2009-ben volt egy nagy mélypont mikor mindenki azt hitte elveszítik és soha nem fog már versenyezni, de aztán megjelent a versenyeken és besöpörte a díjakat, ezért mondta mindig ő a Fekete Ló.
Sokakban tartotta mindig a tüzet az elszántságával, rengetegen belőle nyertek erőt és mindig gondoskodott, hogy legyen mit olvasnunk mert ha talált valamit mindig megosztotta velünk az új tudását. Jani tényleg önzetlenül segíteni akart mindig mindenkinek. De ha valami butaságot csináltam ő nyugodt szívvel megmondta „Hülye vagy ba**meg?!?!” és hát megnevettetett de tudtam igaza van és hallgattam rá ahogy sokan mások is. A fekvenyomás terén nagyon sokat segített sok embernek, sok váll hálás most neki köztük az enyém is.

10863561_924277927593639_1553522191_n.jpg

Tavasszal készült a szezonra de sajnos már akkor is közbeszólt az egészség és nem sikerült indulnia, itt megint lett egy törés de mind tartottuk benne a lelket és őszre már egész jól összeszedte magát jött az erő és a tömeg és tudom, hogy 2015ben a világkupán nyertél volna Jani! Mert mindig is benned volt, csak talán pont ez volt a cél, hogy másokat motiválj mennyire keményen is kell küzdeni bármi is van és meg kell adni az alázatot a sport felé!
Jani 1989-ben volt élete első versenyén 15 évesen amiről sajnos nincsenek adataim de gondolom, hogy ott is sikeres volt mint szinte mindenhol! Millió sok versenyen vett részt és még több vicces és érdekes emlékeket szerzett innen és az egész életéből. Sokszor ha beindult csak jöttek a sztorik belőle és én olyankor csak hátradőltem és olvastam ahogyan ő mesélte a régi idők nagy sztorijait. Tényleg élt, ahogy ő mondta „sok ember életét megéltem” mert tényleg annyi dolog történt vele és annyi mindenhol járt, hogy arra több emberöltő kellene. De Jani máshogy is állt az élethez mert mindent a sporthoz kötött és nem látta értelmét a szokásos, átlagos életnek, ő mindig el akart valamit érni és mindig el is ért!

10846568_924277877593644_1358204801_n.jpg
„Tudom ez az új helyzet kissé más életvitelt követelne meg, nyilván meg fogom próbálni lassítani a folyamatot, de azért lássuk be. Azon emberek akiknek ennyi bajuk van mint nekem, már rég a gödörben pihiznek. Nyilván tudom bármikor rám zárulhat a koporsóm ajtaja, de most legyünk őszinték csak egy kicsit, én lassan mindenről mondjak le azért hogy esetleg 3évvel tovább éljek valami gépre kötve???Minek? Tolom ezerrel a gázt neki, és gyorsulási versenyt rendezek majd a halállal és mikor „vesztek” azt fogom mondani(remélem):NA EZ QRVA JÓ VOLT Az élet nem csak a hosszúságától lesz minőségi, én soha nem fogom megérteni emberek, hogy tudnak ragaszkodni egy olyan élethez amit én az ellenségeimnek sem kívánnék. Biztosan bennem a hiba, hogy nem szeretnék csövekre kötve „élni” 20-30évet. Van egy mondásom inkább égjek a pokol tűzében 5percig, mint ázzak-fázzak a saját h...ban 50évig. De az én életről való felfogásomat senkinek sem kell követni, ha már edzeni, szexelni, melózni, enni, sőt wc-re ki menni sem tudsz akkor minek is élsz? Hiszen semmi örömöd nincs a saját életedben, a testépítés is diétával-edzéssel együtt is csak akkor „buli” ha szereted csinálni, és ez a Te választásod! Olvasok olyan kérdéseket itt kezdő testépítőktől: nincs kedvem edzeni mit csináljak? nincs kedvem diétázni mit csináljak? motivációs zenéket tudtok adni? Hát van egy szarul hangzó üzenetem akinek nincs kedve edzeni, diétázni, és nem motivált az ne csinálja. „Ha szeretnéd a célt, akkor szeresd az eszközt, és az utat is ami oda visz”

10867175_924277924260306_989139379_n.jpg
Jani könyvet is szeretett volna kiadni, de sajnos erre nem lett lehetősége, pedig nagyon sokan mondták, hogy biztosan hatalmas sikere lenne ha megírná az életét. Most már erre sajnos nem lesz lehetőség, de azok amiket elmeséltél örökké a fejünkben lesz és jókat fogunk mosolyogni 1-1 sztoridon.
Janikám! Nagyon sok sportolónak most megadtad az utolsó hatalmas löketet, és most sokan érted fogunk nyerni minden versenyen, és büszkék leszünk rád, egy legendára, hogy velünk voltál, segítettél!

"Ha hagysz valamit magad után, ha az életedből lesz mire emlékezni, akkor halhatatlan leszel."

Így Drága Barátom Jani, te halhatatlan vagy és sosem fogunk elfeledni! Legyen könnyű neked a föld.

SEVCSIK JÁNOS
Fekvenyomó versenyző, Többszörös Magyar Bajnok, GPC Világbajnoki ezüstérmes, testépítő és erőemelő edző, A WPC-WPO Bírója, szakíró.

A posztot köszönjük Zelencz Jánosnak