Ugrás a tartalomhoz
feb. 10. 2016

Kerek popsi, kerek 3 hónap alatt! (1. rész)

Akik arra tippeltek, hogy ez egy fenék centrikus edzésterv lesz kifejezetten hölgyeknek, azok jól tippeltek (na persze így könnyű nem?) Lényegében és dióhéjban ennyi a történet, azonban mégsem lesz ennyire egyszerű. Egyrészt az edzésterv sem lesz lightos, mint ahogy azt már tőlem megszokhattátok, másrészt pedig elmagyarázni azt a tényt nőnemű olvasóimnak, hogy nem kell félniük a nagy súlyoktól, sem attól, hogy izomkolosszus lesz belőlük és a pasijuk ezentúl előre felajánlja, hogy elmosogat.. de legalábbis a vacsira szánt csirkemellet is elkészíti ÖNKÉNT! Ilyesfajta szerepcserétől nem igazán kell tartaniuk (bár ez a mai férfiakat elnézve kétséges lehet) attól viszont elkezdhetnek félni, hogy lépten-nyomon dülledt szemgolyók és elismerő "not bad" fejek kereszttüzében fognak sétálgatni nap, mint nap! Úgy gondolom, azért ezt a kis "mellékhatást" nem lesz nehéz elviselni.

12509580_831308650311874_8251725045997996198_n.png

A nők szervezete alapvetően kevesebb tesztoszteront termel, mint a férfiaké és mint tudjuk elsősorban ez felel a nemenként eltérő vázizomzat fejlettségétől. A tény pedig, hogy még férfitársaimnak (és ezt sajnos magamról is elmondhatom) is igen hosszú és fáradtságos munkával sikerül csak tekintélyes mennyiségű izmot magára pakolnia..na szerintem ezzel a lényeget értitek is!
Mindenesetre azt már most megígérhetem, hogy ha bármelyik nő ezzel az edzéstervvel tetemes mennyiségű, férfiakat is megszégyenítő izomtömeget képes felpakolni magára, azonnal jelentkezzen és megyünk a cirkusszal világ körüli turnéra.. becsszó!
Na jól elkanyarodtam megint, pedig alapvetően itt kerek, feszes feneket ígértem (akárcsak egy Brazil táncosnőnek) mégpedig 3 hónap alatt... reklámfogás nemde? Lényegében jól hangzó cím és nem is azt jelenti, hogy 3 hónap után félbe kéne hagyni az egészet, mert "készen vagyunk".. Ki kell ábrándítsalak- sosem lesz kész, de még csak azt sem tudom megígérni, hogy mindenkinek olyan feneke lehet, mint pl. Victoria Lomba-nak.. hisz ez is erősen genetika függő! A 3 hónap arra lesz elég, hogy szemmel látható jelét vedd a fejlődésnek és annak, hogy ha igen is oda teszed magad és becsületesen csinálod a heti 3 edzést akkor ez a későbbiekben egy olyan fizikumban fog kiteljesedni, amire egy férfi sem mondhat majd nemet!
Na vágjunk is bele, mert a szövegelésből nem élünk meg! Alapvetően tehát heti 3 napra lesz bontva az edzésterv és mivel főként a farizmot vesszük célba, így minden nap meg is fogjuk dolgoztatni. Itt előre le kell szögeznem, hogy bizonyos szintű edzésmúlt szükségeltetik a végrehajtásokhoz, de a teljesen kezdők is belevághatnak, egy 2-3 hetes alapozó edzésterv után és természetesen a gyakorlatok szabályos kivitelezésének teljes ismeretében! Mivel ez teljes mértékben személyre szabott kell, hogy legyen így konkrétumokat nem szeretnék és nem is tudnék írni, de ebben szívesen segítek mindenkinek aki szeretné!
Először a különböző testrészeket vesszük sorba és a hozzájuk tartozó gyakorlatokat, majd a végén összeáll az egész és így átláthatóbb lesz a történet.

Mellizom


Rengeteg tévhit kering a női melledzés témakörében és ezeknek az alaptalanságát most be is szeretném bizonyítani. Először is a nőknek is MUSZÁJ melledzést tartaniuk és bár igaz, hogy nem kell olyan intenzitással és fanatizmussal fordulni eme testrészük felé, mint a férfiaknak, de valamit azért mégis csak kezdeni kell vele nem? A test egy egységet alkot és mint tudjuk csak annyira vagy erős, mint amennyire a leggyengébb testrészed! A gyakorlatok terén azonban eszközölnünk kell némi változtatást, mert ami egy férfinak jó az nem feltétlenül lesz előnyös egy nőnek. Alapvetően a két nem izomzata semmiben nem tér el egymástól, ugyanott ered-tapad és a gyakorlatok is azonos módon dolgoztatják meg, esztétikai szempontból viszont a nőknek leginkább a mellizom felső részére kell koncentrálniuk edzésüket! A döntött pados gyakorlatok erre tökéletesen megfelelnek, valamint az a tény, hogy a mellnek szép- feszes tartást adhatunk velük ezért mindenképp ily módon javasolt nekilátni edzésüknek. A másik tévhit, hogy a női mell edzés hatására összeesik, kisebb lesz és alaktalan lesz (magyarul "csúnya izmos" ) Ez úgy ahogy van hülyeség! A két dolog nincs köszönőviszonyban egymással.. habár extrém diéta vagy versenyfelkészülés alkalmával a mell (mivel ugye nagy része zsír) mindenképp veszít méretéből, magyarul szálkásodik, azonban ez elsősorban a megszorított étrend következménye. Az igazság az, hogy a zsírréteg alatt található izomtömeg gyarapodásával, valamint a bőr feszességének törvényszerű fokozódásával a mell mérete nagyobb lesz, és ezáltal feszesebb is!
Most, hogy ezt kitárgyaltuk nézzük a gyakorlatokat:

1. Fekvenyomás 30°-os padon (kétkezes rúddal) Bemelegítés - 2X10 utána 3X8

A bemelegítésnél 2 sorozatban növeljük a súlyt a végleges súlyig, majd az adott súllyal 3X8 ismétlés.
A súlyt a mellizom felső részére engedjük.. szép.. lassan és nem pedig ráejtjük, bár ez szerintem az első ilyen eset után egyértelmű lesz ;)

female-bench-press.jpg

2. Pullover (áthúzás) egykezes súlyzóval: Bemelegítés - 1X10 utána 3X10
Remek gyakorlat a mellkas tágítására, azonban a végrehajtásnál figyeljünk rá, hogy a karunkat nem szabad teljesen kinyújtanunk, hanem enyhén (kb 15°-ban) hajlítsuk a gyakorlat során. Viszonylag kis súllyal végezzük és inkább az izom megnyúlására próbáljunk összpontosítani, tehát minél lejjebb próbáljuk a súlyzót engedni. Vigyázzunk a sérülésekkel, ha már fájdalmat érzünk az enyhe feszülés helyett az már intő jel a súly magasságát illetően!

justine-molton-dumbell-pullover.jpg

3. Tárogatás kábellel ferde padon:  Bemelegítés - 1X10 utána 2X12
A kábellel végzett gyakorlat egyértelmű előnye a kézi súlyzókkal szemben, hogy folyamatosan feszülés alatt tarthatjuk vele a mellizmunkat (rá ugyanis ilyen szempontból nem hat a gravitáció) ha azonban a gépet nélkülöznünk kell valamilyen okból, akkor a jó öreg egykezes súlyzók is megfelelnek erre a célra. A nagy súlyok helyett itt is inkább a maximális izom összehúzódásra koncentráljuk és az excentrikus (negatív) szakasz legyen lassú, kontrollált a koncentrikus (pozitív) szakasz pedig robbanékony. A legfelső szakaszt (tehát mikor a két kéz összeér) egy pillanatra tartsuk ki mielőtt visszaengednénk!

181_2.jpg

Hátizom

Akárki akármit mond, egy szépen kidogozott, még-még szolidan izmos női hát igenis szép. A keskeny derék és a felfelé szélesedő hát a nőknél a homokóra alakot fogja eredményezni, ami elég impozáns látványt tud nyújtani.. és ez tény! Nem is fogjuk fél vállról venni a hátedzést, hanem rögtön bekezdünk egy saját testsúlyos húzódzkodással.. a többi csak hab a tortán!

1. Saját testsúlyos húzódzkodás: Bemelegítés - 1X10 invertált evezés, utána 3Xmax
Kétségtelen, hogy egy tisztességes hátedzés nem valósulhat meg húzódzkodás nélkül, azonban az már az elején egy komoly problémát jelenthet ha egy tisztességes ismétlésre sem vagyunk képesek (és azért valljuk be bőven akad ilyen) Aggodalomra azonban semmi ok.. ezt is meg lehet tanulni, mint bármi mást. Kezdésnek az invertált evezést enyhén döntött testhelyzetben kezdjük, majd fokozatosan közelítsünk a vízszintes felé.. ha már ebből is képesek vagyunk legalább 5 szabályos ismétlésre, akkor megpróbálkozhatunk a tényleges húzódzkodással. Semmi gond, ha az elején csak 1-2 ismétlés megy belőle, hidd el nekem ez az egyik legjobban fejleszthető gyakorlat! Sok gép fel van szerelve ún. rásegítéssel ez sokat segíthet a kezdeti nehézségek áthidalásában. A maximális ismétlést azonban sokan félre szokták értelmezni! Semmi értelme nincs az ún. kippingelt.. Crossfites rángatózásnak, csak addig végezzük a gyakorlatot amíg teljesen szabályos gyakorlatot nem tudunk prezentálni. Tudod.. legalább áll magasságig húzunk ha ez már nem teljesíthető akkor ugorjunk! Fontos még, hogy a 10 ismétlést sorozatonként ne lépjük túl, ha már több is menne, akkor inkább akasszunk fel egy kis plusz súlyt és úgy essünk neki.

tumblr_inline_mk8mhtusdo1qz4rgp.jpg

2. Evezés alsó csigán szűk fogással: Bemelegítés - 1X12 utána 3X8
Amire ennél a gyakorlatnál nagyon fontos oda figyelnünk az a hátunk egyenes tartása, tehát a görbe hátat innen is száműzzük, valamint a lapockák mozgásának kontrollálása. A súly előre engedésénél a vállakat próbáljuk minél jobban előre engedni, tehát a lapockák távolodjanak egymástól, a húzásnál pedig érezzük, hogy a lapockák egyre jobban közelítenek egymáshoz. Fontos még, hogy a gyakorlatot lendület nélkül végezzük az ún. "hintázást" hagyjuk ki az egyenletből!

sexy-back-jessie-hilgenberg-workout-graphic-7.jpg

3. Fűrészelés (egykezes döntött törzsű evezés) Bemelegítés -1X12- utána 2X10
Ugyan arra kell itt is figyelni, mint az előző gyakorlatnál, tehát hátunkat egyenesen tartjuk végig a gyakorlat alatt, ezenfelül a lapockát az alsó ponton leengedjük, majd a felső részen (mikor a súly kb a vállunk magasságában lesz) a csúcsösszehúzódásnál pár másodpercre kitartjuk. Mint minden evezős gyakorlatnál itt is fontos megjegyezni, hogy a karunkra csak mintegy segédeszközként, kampóként tekintsünk, tehát a bicepsz munkájától próbáljuk minél jobban megválni, ezáltal is a hát izmaira koncentrálva. Karonként 2-2 sorozat 10 ismétléssel!

egykezes_evezes_3.jpg

Bicepsz

Semmi extrára nem kell gondolni és nem is szabad túlbonyolítani a bicepsz edzését. Hölgyeknél elsősorban a test feszessége miatt van szükség a karedzésre, így nem kell megijedni, mert ezzel a programmal nem valószínű, hogy bármelyik nő is méretes pajszert tudna magának felépíteni..

1. Bicepsz állva francia rúddal: Bemelegítés - 1X10 utána 4X8
Egy szabályos alapgyakorlatot képzeljünk el, semmiféle hintázás nem elfogadható.. a negatív szakasz pedig itt is kontrolláltan, lassan kell hogy végbemenjen. Nem kell rögtön elhajítani! Ennél a gyakorlatnál a francia rúd egyfajta kényelmi opcióként funkcionál (természetesen lehet egyenes rúddal is végezni) ugyanis a főként nőknél megjelenő ún. Valgus helyzet, mikor is az alkar nagyon eláll a testtől, jelentős fájdalmakkal járhat a csukló "megtörése" miatt.

weight-training-for-beginners_12.jpg

2. Kalapács bicepsz ülve (egykezes súlyzóval) - 3X10
Keressünk egy szimpatikus padot és csücsüljünk le rá 2 megfelelően nehéz súlyzóval, melyet most a hüvelyk ujjunkkal felfelé néző pozícióban fogunk meg. A gyakorlat főként a karorsói izmot fogja megcélozni, de természetesen a bicepsz és a karizom is munkába áll mellette.

atfj_how-can-i-build-sexy-arms-like-yours_graphics_cellucor-1.jpg

Tricepsz

Ugyan az a helyzet, mint a bicepsz edzésénél. Általában 3 gyakorlatot szoktak rá javasolni (mivel ugye a bicepsznél nagyobb izomról beszélünk+3 fej stb) de szerintem második nekifutásra is elég terhelést fog kapni ahhoz, hogy szépen fejlődjön. Később persze ha komolyabbak a céljaink több gyakorlatot is be lehet vonni az arzenálba.

1. Tricepsznyújtás fej fölött egykezes súlyzóval: Bemelegítés- 1X10 utána 4X10
A gyakorlatot lehet állva és ülve is végezni, kezdetben azonban én inkább az ülő verziót javaslom a stabilabb helyzet miatt. Az egykezes súlyzót 2 azaz kettő kézzel fogjuk meg és próbáljuk a még fájdalmat nem okozó legalsó pozícióig engedni. Vigyázz, mert a tricepsz egy nagyon lusta és cseles izom, képes hirtelen feladni a harcot és a súly ilyenkor jobb ha nem a fejünkön landol, ezért is jó, ha mindig van mögöttünk egy segítő.. aki a maximumot segít kisajtolni a feszítőnkből.

built-by-science-arms-5.jpg

2. Lórugás: 3X12
Remek kis gyakorlat, általában a tricepsz edzés végére szoktam rakni. Egy pad itt is a segítségünkre lesz majd, a helyzet pedig akárcsak a fűrészelésnél. A karunkat "ütközésig" feszítsük hátrafelé.. már ha bírjuk majd egy idő után.. égő érzés megvan.. na még kettő és kész is vagyunk!

girls-guide-to-guns_graphics_optimum-nutrition-2.jpg