Ugrás a tartalomhoz
ápr. 08. 2016

Elképesztő sztorik a magyar gyúrós boltokból

A közelgő tavasznak és az ebből adódó löketnek hála egyre gyakrabban látogatja a szerkesztőség a gyúrós-boltokat és mivel sokat beszélünk egyébként is az eladó-sporttársakkal, gondoltuk, hogy megkérjük Őket, hogy sztorizzanak kicsit a vásárlókról és ha van valami ütős történetük, azt mindenképpen osszák meg velünk és Veletek. Azt hittük, hogy lesz pár történet Jumbo-t vásárló, szálkásítani akaró kimondottan túlsúlyos emberekről, meg eltévedt vándorokról, akik azt sem tudják, hogy milyen boltban vannak, ehelyett olyan sztorikat kaptunk, amiktől a szavunk is elállt. Öveket becsatolni éééés tessék!

Mi ez baszdmeg, citrompótló????

Anno a Scitec forgalmazta a Creatim nevű terméket, ami arról volt híres, hogy almasav is került bele rendesen és ettől a megszokott kreatinos "homok" íz átcsapott porított citrompótlóba. Egyik Scitec-es eladó ismerősöm mesélte, hogy egy tagbaszakadtnak egyáltalán nem nevezhető vásárló invesztált be egy ilyenre, amit aztán hőbörögve vitt vissza, mert "őt átbaszták" vele és citrompótlót adtak el neki. "Próbáltam neki elmagyarázni, hogy az almasavtól ilyen az íze, ami egyébként segíti a kreatin beépülését, ergó sokkal jobb és összetettebb terméket vett, mintha beérte volna egy sima kreatinnal, de hajthatatlan volt. Mivel már ki volt bontva, így visszavenni nem tudtam, így a végén kiegyeztünk egy ajándék monohidrátban és azt javasoltam Neki, hogy a Creatim-ot reggel teával igya, a sima monohidrátot pedig a nap folyamán és edzések után vízzel".

 

A vegán köcsög

Egy budapesti boltban mesélte az eladó azt a sztorit, amikor egy (elmondása szerint) "vega köcsög" ment be vásárolni fehérjét. A kedves vásárló azonnal bejelentette, hogy vegán és semmilyen állati származékú táplálékkiegészítőt nem hajlandó a "szájába venni". Az üzletben többféle gyártó, többféle terméke volt elérhető és bár a szójafehérje adta magát, az nem kellett neki, mert "az egy szar, amit csak a csórók zabálnak és amúgy is rákosít", a tojásból készült protein nem volt megfelelő, mert állati eredetű és ahogy a vásárló mondta, "ennyi erővel tyúkszart is ehetnék", végül a rizsfehérjénél kötöttek ki, mint ultimate megoldásnál, de az "kurva drága" volt. Végül letett a fehérjevásárlásról mert "ebben a boltban semmit nem lehet kapni" és bár a kolléga még azért megpróbált rásózni egy vitamincsomagot, az se volt jó, mert a kapszula anyagában valami állati eredető "izé" volt a szimpatikus vásárló szerint. Végül ugyan olyan üres kézzel tipegett ki a boltból, amivel bement és feltehetően a büdös életbe nem ment be többet ilyen boltba.

skinny-guy-posing.jpg

Áruld már el mit akarsz venni barátom!

A vidéki boltokban történnek meg igazán csak a dolgok, vagy történnének, ha egyáltalán olyan kerékvágásba kerülnének, hogy történhessen bármi is. A tudatlanság mellett a helyi termi-szótár is nagy ellensége a vidéki eladóknak és míg a nagyvárosokban kicsit tapasztaltabb vásárlók veszegetik a cuccokat, addig vidéken könnyen beeshet egy szájhagyomány útján kitanított sportember. Így történt ez Zoli boltjában is, ahova egy kimondottan termetes (de leginkább zsíros), a 30-as éveiben járó úriember esett be és az alábbi párbeszédet hagyta maga után:

- Csá, gyuroporotok van?
- Szia. Igen, van, milyen kellene pontosan?
- Haverom mondta hogy van bicepszre por olyan kellene
- Kimondottan bicepszre nincs, de ha veszel fehérjét, mellette megfelelően táplálkozol és edzel, a bicepszed is nőhet.
- De nekem ilyen bicepsz gyúrógyógyszer kell haverom is azt szedi, csak ért hozzá!!!
- Nem említette esetleg a termék nevét?
- Nem! Mi vagyok én baszdmeg, úgy nézek ki mint egy lexikon? Te vagy az eladó, Neked kéne tudni!!!

Itt eladónk már érezte, hogy nem fog győztesként kikerülni a beszélgetésből, úgyhogy jöhetett a joker termék: a kreatin

- Már tudom mire gondolsz. A kreatinra. Van belőle 300, 500 grammos kiszerelés. 10 napig kell tölteni, aztán elég csak napi 10g-ot fogyasztani belőle. Ettől nem csak a bicepszed, de minden más izmod is nőni fog.
- Napi 10 grammot??? 130 kiló vagyok geci, napi 10 gram gyuróportól szerinted mennyi fog rámjönni???
- A kreatintól semennyi, az sejttérfogatnövelő - jegyezte meg már-már félve az eladó

Erre a tisztelt vevő elkezdett röhögni, lebohócozta a srácot, még megkérdezte, hogy "mi a fasznak vagy itt, ha nem értesz semmihez?", aztán ki is ment a boltból. Az eladó lopva utána nézett és látta, ahogy a sréhen szemben lévő kocsmába megy be, "ott feltehetően már be tudta pozícionálni az eladók számára is érthető módon, hogy milyen terméket szeretne fogyasztani" zárta a sztorit Zoli, aki azóta is próbál rájönni, hogy mit takart a gyúrópor megnevezés.

 

 Mama maffia

Egyik nap egy feldühödött idős hölgy tépte fel az üzletünk ajtaját - mondja László az egyik Scitec bolt eladója -. Szó szerint húzta magával az unokáját, akinek annyira égő volt ez az egész, hogy a kolléga már majdnem elindult a porral oltóért. Az onoka sportolni akart és "bevallotta" otthon, hogy táplálékkiegészítő szereket akar venni, erre a Mama felháborodott és a boltig rángatta a srácot, aztán gyakorlatilag azt követelte tőlem, hogy mondjam azt az unokájának, hogy ezek a termékek "rosszak és tele vannak kábítószerrel" és én egyébként is szégyelljem magam, mert a Sátánnak dolgozom. A vajúdás még 5 percig tartott, aztán ahogy jöttek úgy is mentek. A srác még visszanézett kintről és mintha azt mondta volna, hogy "majd visszajövök egyedül", de azóta se láttuk pedig ez nem most történt.

 anti_testepitok.jpg

 

Biobolt

Az egyik Biotech boltos ismerősünk csak annyit mondott, hogy már fel sem tűnik neki, ha valaki bio termékeket keres nála, vagy egyenesen biogazdálkodás-boltnak nézi az üzletet és a növényvédelemről érdeklődik a laikusok számára egyébként akár (az izmos képeket leszámítva) tényleg ilyen jellegű boltnak kinéző üzletben. Egyedül az ilyenkor látott csalódott és az üzletből kiforduló fancsali arcokat nem tudja megszokni.

 

A boltosok se kutyák: Testnevelésből és dietetikából csillagos 5-ös, matekból egyes alá.

Pár éve esett meg velem, hogy kifogytam már majdnem mindenből, úgyhogy nekilódultam egy éppen útba eső boltba. Kellett egy kis tesztoszterontermelés-fokozó, tömegnövelő és kreatin. Mivel akkoriban még nem igazán voltam képben, kikértem az eladó véleményét a kinézett termékekről. Elég gyorsan változtatott az összeállításomon, de így utólag visszagondolva teljesen profi módon, látszott, hogy képben van, ismeri a termékeket és ismeri az élettani hatásukat is, emellett elég korrekten nézett ki, úgyhogy abszolút hiteles volt abban, amit csinált. Igen ám, de eljött a rémálom ideje, a fizetés. Addig minden gördülékenyen ment, de amikor beütötte a huszonkilencezer-háromszáznegyvenhat forintot én meg odaadtam három darab tízezrest akkor az idő hirtelen megállt. A mozgás megszűnt , az autók 70-ről 0-ra lassultak, a kiömlő vízcseppek lebegtek a térben, minden elcsendesült és ott állt Ő. Ő és a pénztárgép és a harmincezer forint. Meg a visszajáró. A Démon. Megkezdődött a harc a számokkal, de a homlokán megjelenő izzadtságcseppek jelezték, hogy legbelül vesztésre áll a háború és a 3 jegyű visszajáró végtelenbe mutató számként akar leigázni 5 méteres körben mindent, ami mozog. És Őt. Ez a küzdelem már nem a presztizsről szólt, nem a matematikáról, nem a kitartásról, hanem egész egyszerűen Mindenről. 1 percig álltam ott és vártam a világ legkedvesebb és együttérzőbb arcával, hogy sikerüljön megoldani Lucifer feladványát és a visszajáróval a kezemben leléphessek végre és végre sikerült. A kassza csengetett, a hatszázötvennégyforint a tenyeremben landolt és egy szabad ember lettem. Aztán lopva még a pénztárgépre néztem, amin nagy betűkkel ki volt írva, hogy VISSZAJÁRÓ: 654 HUF.

 

A mellemre is mami!

Andi 5 éve dolgozik eladóként az egyik belvárosi üzletben. Egyszer egy 20 év körüli lány tért be, szépen végigmérte az összes polcot, majd a vagy 20 perces nézelődés után a pulthoz sasszézott. A kifejezetten erős sminkje és hidrogénezett haja mögül kinézve, csak annyit kérdezett, hogy melyik az a termék, amelyiktől a melle fog nőni. Andi először azt sem tudta, hogy hanyatt essen, vagy kiröhögje. "Adnom kellett volna neki egy 9 kilós Jumbo-t [az egyik legcukrosabb tömegnövelő - szerk], de aztán megszántam és megmondtam, hogy ilyen témában nem tudok neki ajánlani semmit. Szegény nagyon csalódott volt, elköszönt és már ment is."

 

Szterkó

Petiéket (Debrecen) egyszer egy kőkemény vásárló látogatta meg. Fuksz a nyakban, 2 méter átmérőjű nyak, tarkopasz fej, virsli tarkó és mellé 1,5 méter vállszélesség a 160-as magassághoz. A már-már kafkai párbeszéd kezdett kialakulni a "Csá Teso"-s beköszönéssel. Barátunk egy helyben állt, körbeforgatta a fejét, szétnézett majd Petire (az eladóra) szegeződött a tekintete.

- Van szterkótok Teso?
- Hogy mink?
- Tudod Teso, szterkó, szuróka, vágod.
- Nem, nem vágom, de nagy valószínűséggel nem árulunk ilyesmit.
- Szteroid Teso, szteroid!
- Sajnálom, de ilyennel nem szolgálunk, csak a polcon lévő termékekkel, amik nagyon jó hatásfokkal bírnak.
- Hallod Teso tuti van szterkótok!
- Tényleg nincs, ha lehetne sem árulnánk ilyesmit!
- Hallod, ne legyél már genyó!!!!


Akkor Peti bevetette az Are you fucking kidding me? fejet, melyre Teso csak vállat vont és kicammogott az üzletből.

 

Ahogy mondani szokták, nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy alacsony a kerítés és mint láthatjuk a fenti delikvensek könnyűszerrel át is másztak rajta és meg sem álltak az első táplálékkiegészítő boltig. Az ilyen történetek persze mindennaposak és öröm az ürömben, hogy rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni, ha Nektek is van ilyen, akkor osszátok meg kommentben velünk és ha ütős sztorik érkeznek, csinálunk belőle egy újabb válogatást! :)

Posztunkat a GymBeam Sporttáplálék-kiegészítőket forgalmazó webáruház támogatta

gymbeam_also_banner.jpg

 

 

 

süti beállítások módosítása