Ugrás a tartalomhoz
jún. 27. 2016

Perzsa Hulk: 175 kg és nem lesz Marvel szuperhős

Az utóbbi napokban „minden magára adó médiumnál” arról lehetett olvasni, hogy „Nem akar mozis karriert az erőemelő perzsa Hulk”, azaz Sajad Gharibi, mert ugye neve is van neki. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy hatalmas fizikai adottságai ellenére egy szerény és csupa szív ember, aki ugyan 175 kg, de a világért sem csinálna magából vásári bohócot. Képviseli viszont hazáját az erőemelő versenyein, ahol hozza a kötelező 1. helyezéseket. Nem is meglepő ezekkel a fizikai paraméterekkel, ami valószínűleg valamilyen genetikai rendellenességnek köszönhető. Mivel még csak 24 éves, az egyik opció az lehet, hogy szép karriert fut be az erőemelésben, a másik lehetőség pedig, hogy továbbra is pózolgat az instagramm-os követőinek és inkább a médiában próbál érvényesülni. Mivel nemigen szeret étkezési és edzési tanácsokat adni, erre megvan az esély, de mi természetesen az első forgatókönynek drukkolunk.

persian-hercules-cover-758x474.jpg

A fotók persze nálunk sem maradhatnak el, de a pontosítás kedvéért: ez az ember ránézésre is közel 2 mázsa. Nem 175-öt, és nem is 155 kg-ot nyom fekve, hanem sokkal többet. Továbbá, mivel erőemelőről van szó, a „szín tiszta izom” kifejezés erősen balgatag jelző rá, hiszen a testzsírja igen magas 25-30% is lehet.

fist-500x500.jpg

iranian-hulk.jpg

knuckles.jpg

mortal.jpg

persian-hercules-407x500.jpeg

screen-shot-2016-06-21-at-11_30_50-pm-509x500.png

screen-shot-2016-06-21-at-11_36_39-pm.png

weights-hulk-400x500.jpg

Posztunkat a GymBeam Sporttáplálék-kiegészítőket forgalmazó webáruház támogattagymbeam_also_banner.jpg