Ugrás a tartalomhoz
feb. 09. 2014

Az első pesti edzőterem

Mi másért járna le egy mai lelkes fiatal vagy más sportolni vágyó az edzőterembe, hogy egészségesebb, fittebb vagy izmosabb legyen? A kérdés teljesen abszurd. Nem úgy, mint ezelőtt kb 150 évvel, amikor is, ha a pestieket erről kérdeztük volna a lehűlt és értetlen tekinteteken kívül csupán egy kérdés foglalkoztatta volna Őket: Vajon itt most a pesti „testegyenészeti „intézetről lesz szó?
Igen. Tudniillik, hogy az első pesti edzőterem, előbb a Király utcában (1859-1870 között), majd a Városligeti fasor és a Dózsa György út sarkán álló épületben működött és az intézmény szolgáltatásai hasonlítottak egy maihoz. Az egyetlen, nem elhanyagolható különbséggel: az edzőterem látogatói betegek voltak, az itt elvégzett tornagyakorlatok pedig a gyógyulást szolgálták. Egészséges ember ide be nem tette a lábát. 009.jpg

A Batizfalvy-féle testegyenészeti intézet épülete a Király utcában. A vállalkozás idővel kinőtte az épületet. A tulajdonos a Városliget mellett építtetett egy új épületet.

010.jpg

A Városligeti fasor és a mai Dózsa György (anno Aréna út) sarkán álló gyógyintézet épülete ma is áll. (Az épületen emléktábla hirdeti, ebben működött 1946-1949 között a Dózsa György népi kollégium.) Az épületben a tornatermek mellett már volt zuhanyzó is. A földszinten ortopédia működött egy- és kétágyas szobákkal. Az 1880-as évekre az intézmény a közelben fekvő  városligeti artézi kút kénes vizét is a gyógyítás szolgálatába állította.

Az edzőterem tornaeszközökkel volt felszerelve és a gyakorlatokat az intézet tulajdonosa, Batizfalvy Sámuel mutatta be, a vendégeknek pedig utánozták. Az edzésekre hölgyek is jártak, ők a gyakorlatokat bő és kényelmes „zubbonyokban” végezték. A tornaórák délelőtt voltak. Egy-egy mozgássort hatszor-hétszer kellett elismételni. A foglalkozások ideje hatvan percesekre tehetőek. Az eszközöket tekintve pedig, némelyik darab nagy jóindulattal valóban hasonlít a mai testépítő gépekéhez: 

felnyithato_pamlag.jpg

Felnyitható támpad, amely leginkább egy fekvenyomó padra hasonlít, habár a régi funkciója közel sem a fekvenyomás gyakorlatát elégítette ki.

nagy_foallvany.jpg

Nagy főállvány: egy keresztcsigás géphez emlékeztet. Talán a hagyományos bordásfal továbbfejlesztett változata.

016_resize.jpg

Picery-féle készülék, egy ruganyos zsineg feszítéshez.

Köszönjük a forrást a Timelord-nak és Frisnyák Zsuzsának. 

süti beállítások módosítása