Ugrás a tartalomhoz
dec. 27. 2014

A Mediterrán Diéta

A karácsonyi diéta tulajdonképpen szimbolikus vezeklés a kis Jézuska születése alkalmából. Ilyenkor azzal bizonyítjuk hitünk erejét, hogy csupa ördögtől való dolgot eszünk, süteményeket, zsírban tocsogó sülteket, alkoholt, tőlünk telhető mértéktelenséggel. Így saját szenvedésünk által kívánunk Neki sok Boldogságot születése alkalmából. Hiszen mekkora szenvedés ez nekünk az egész éves csirke rizs után betegre zabálni magunkat. Éljen a Karácsony!

christmas-diet-drink-eat-laugh-favim-com-142869_large.jpg

Mivel azonban a karácsonyi diéta annyira horrorisztikus tud lenni, hogy az már nem ennek a blognak a tárgya lehetne, így inkább nézzük ma meg a Mediterrán Diétát!

A diéta a hatvanas évek görög, spanyol és dél olasz étrendjénen alapul. 1975-ben írták le először, mint önálló diétát, de csak valamikor a kilencvenes évek közepétől terjedt el és vált népszerűvé. A portugálok egy tudományos kutatás keretében kikérték maguknak az egészet és bebizonyították, hogy nekik semmi közük ehhez a diétához. Az észak olaszok pedig már úgy látszik túl bajorok hozzá. Az észak afrikai országok meg hiába vannak közel, abszolult kívül állóak a diéta szempontjából. Mondjuk, ahogy divat lett és terjed nálunk a mediterrán tető, úgy előbb utóbb mi is mediterrán ország leszünk. Főleg, ha azt nézem, hogy most is 15 fok van kint és süt a nap.

1.jpeg

Szóval a diéta azért került előtérbe, mert észrevették, hogy a mediterrán országokban sokkal alacsonyabb a szív és érrendszeri megbetegedések aránya. Hasonlóan a francia paradoxonhoz ez sem volt akkoriban érthető, mivel a nyolcvanas, kilencvenes években a zsír volt a fő mumus, márpedig a mediterrán területen jellemzően a bevitt kalória harmada zsírból áll. Ekkortájt mindenki arról papolt, hogy semmi zsír, alacsony zsírtartalmú tejtermékek, sovány húsok, erre itt egy népcsoport, aki rengeteg olajt fogyaszt, zsíros sajtokkal és bizony a sült húsaik is zsírban gazdagok. Ráadásul mennyivel könnyebb egy kifejezetten finom ételeket tartalmazó diétát dicsőíteni, mint mondjuk a káposztalevest, vagy akár a mi Istenünket a csirkét rizzsel.

l_1a251b20-cb96-11e2-b1bf-d9bfac800015.jpg

Szerencsére rengeteg kutatás született az oliva termesztők szponzorálásával, így aztán megtudta a világ, hogy vannak jó és egészséges zsírok is, például az olíva olaj. Azóta is mindenki ezt promótálta, amíg nem kezdtek kutatásokat támogatni a kókusz termesztők… Viszont a kilencvenes években született tudományos kutatási eredmények azt mutatták, hogy a mediterrán étrend jó hatással van a cukorbetegségre, szív és érrendszeri panaszokra, magas vérnyomásra, sőt a rák kockázatát is csökkentheti.

cf8a795e23204f39a73a421d45de4843.jpg

A diéta rengeteg zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz, viszont a szénhidrát források itt szinte ki is merültek. Találunk még egy kevés pékárut, de a kalória nagy részét a zsír és a fehérje adja. Érdekes, hogy mindig ugyanoda lyukadunk ki. Ráadásul a fehérje jelentős része tejtermékekből származik, míg a másik halat tartalmaz nagy mennyiségben. A húsok aránya viszonylag alacsony egyébként.

fitness_girl_--_melissa_bender.jpg

Azt hogy a vizsgált emberek az étrendjük miatt voltak-e egészségesek vagy szimplán genetikai okai vannak, vagy a jelentős napsugárzás miatti magas D vitamin szintjük volt-e az oka, az talán soha nem fog kiderülni, de az is lehet, hogy csak az életmódjuk, a szieszta, nyugalom miatt egészségesebbek. Aki kíváncsi, annak egy próbát megér!

 

süti beállítások módosítása