Ugrás a tartalomhoz
jan. 24. 2015

A Molnár Peti "balhé" margójára

A csapból is ő folyik most. Ja, hogy megérdemli? Az nem számít, okot ad rá, hát lehet fikázni. Idióta testépítő gyerek. Fel van fújva, mint eg lufi, biztos még a csirkemellet is a seggébe szúrja. Bele fog dögleni, de meg is érdemli.

tow-petermolnar.jpg

A magyar mentalitás alaptétele, hogy aki egy kicsit is kilóg a sorból, azt fikázni kell. Ha meg pont nincs ilyen kéznél, akkor mindegy kit, de valakit le kell szólni. Amit nem tudunk róla, azt meg simán kipótolhatjuk egy kis extrával, aztán úgyis elterjed és rajtamarad. Senki nem fogja tudni, hogy mi találtuk ki. Nem fogom megvédeni, mert én is magyar vagyok, de azért elmondom a véleményem.

Mindenki ért valamihez, de általában mindenki máshoz. Az újságíró sem kivétel ez alól. Rengeteg témáról kell írnia, mert az a munkája. A maga módján készül, utána néz dolgoknak, vagy csak azt hiszi, hogy amit látott, halott eddig valamiről, az elég lesz ahhoz, hogy értelmes kérdéseket tegyen fel vagy simán csak kérdések nélkül véleményt nyilvánítson. Pont, mint én itt most.

Molnár Péter az egyik, legtehetségesebb magyar testépítő. Ha nem A legtehetségesebb. Ezt én nem tudom megítélni, kevés vagyok hozzá. Itthon mégis alig ismerik, de ezzel nincs egyedül, mert hiába viszonylag népszerű sport nálunk is a testépítés, ha megkérdeznék a srácokat a termekben, a többség talán Kiss Jenőt ismeri, de ezzel ki is merült a hazai versenyzők ismerete. Mivel nálunk nincs pénz ebben a sportban, így nem születnek akkora szörnyek, mint máshol, nincsenek nagy testépítő sztárjaink. Ha Kiss Jenő felcsúti lenne, talán másképp alakult volna a világ, de hát ez van, egy nyikhaj focista pár év céltalan pályán eltöltött ténfergés alatt meg tudja alapozni az egzisztenciáját, míg egy testépítő, még ha a világ egyik legjobbja is, akkor sem fog tudni meggazdagodni ebből.

dsc_5971_0.jpg

Itt ez a srác, aki a légynek se ártott, de van annyira domináns példánya fajának, hogy rajta keresztül az egész sportágba bele lehet rúgni, hát meg is tették. Beszóltak neki, hogy csal, doppingol, tönkreteszi magát, meg fog halni. Jelzem Dzsudzsák Balázs is meg fog, vele miért nem közli senki? Az alap feltevés, hogy a testépítők kokszolnak. Ezzel most nem is fogunk vitatkozni, csak annyit tennénk hozzá, hogy azért mert kokszol valaki, még nem tud hanyatt dőlni otthon a fotelben egy pizzával a kezében és sörözve meccset nézni, mert nem fog a koksz profit csinálni belőle. A koksz csak abban fog segíteni neki, hogy akkora mennyiségű munkát tudjon elvégezni, amit egy naturál sportoló nem. És ettől az iszonyatos többletmunkától tud nagyobbra nőni, mint a többiek. Nem egy sétagalopp ez.

A versenysport már messze nem az egészséget támogatja, ne higgyük, hogy egy Görbicz Anita másfélszer tovább fog élni, mint a jegyárús néni, aki a jegyet árulja az ETO mérkőzéseire. Hiába sportol és él egészséges életmódot, ez a terhelés már káros. Bántja őt valaki ezért? Ja, de ő nem kokszol. Biztos? A versenysport fertőzött, még a futball bírók is megbuknak néha a teszten. Olimpiai bajnok úszónk simán eljátszotta az edzőtárborból menekülős trükköt, nem is bukott meg. Bántotta őt valaki ezért? De ha valaki csak egy kicsit izmosabb az átlagnál, akkor annak már beszólunk, hogy lufi, hülye kokszos.

pm101021-3725b.jpg

Nagy valószínűséggel Molnár Peti sem hosszabítja meg az életét a jelenlegi életmódjával, de kell ezen nekünk sajnálkozni? Ha ő ezt az utat válaszotta, ez teszi boldoggá, akkor miért ne csinálhatná? Demokráciában éltünk egy pár évig és hátha megint eljön majd. A szabadság azt jelenit, hogy mindenki azt csinál, amihez kedve van, amíg ezzel mást nem zavar. Miért zavar az minket, hogy sorra nyeri a versenyeket, dicsőséget hoz a magyar testépítő sportnak és az egész Magyar Nemezetnek? Mióta kirobbant ez az téma (ami egyébként lehetne akár egy szándékos marketing fogás is….) folyamatosan hangoztatja, hogy vigyáz az egészségére és nem csinál hülyeséget. Oké, vigyázzon, ez is az ő dolga, csak magának és a csaldjának tartozik felelősséggel, mindenki más meg húzzon a retekbe!

Molnár Peti egy csaló! Könnyű kokszolva legyőzni az ellenfeleket. Tényleg? Ez, annél mélyebb filozófiai kérdéseket vet fel, mint ami ebbe a blogba belefér, de a profi testépítés 100%-ban fertőzött, mégis mindenki a homokba dugja a fejét és hanyattesünk, ha Cedric Mcmillan végigsétál a Balatonparton. Nálunk nincs profi testépítés, egyelőre nem is lesz, mert nem lehet rajta keresztül eu-s és állami pénzeket elsíbolni. Egy sportban, ahol a teljesítmény számít, sokkal inkább kérdéses, hogy ki mit szed, mint a testépítésben, ahol a fizikum a lényeg. Nem mondom, hogy rendjén van ez így, de ha valahogy be lehetne tiltani a tiltott szereket, akkor már valószínűleg vége lenne a testépítésnek, mint versenysportnak. Hogy ez baj lenne-e? Igen! Rengeteg fiatalnak adnak motivációt a kokszos szörnyek, a hatásukra kezdenek el sokan mozogni és sportolni. Nagy részük soha nem fog semmi károshoz nyúlni, de akkor is a kokszosok miatt csinálja. Sajnos mindennek meg van az ára.

Molnár Peti is egy példakép, egy hős, aki a mai és a következő generációkat fogja lecsalni a termekbe sportolni, gyúrni. Sokkal nagyobb haszna van népgazdasági szinten azzal, hogy egy csomó sportos és egészséges ember lesz a követői között, mint azzal, hogy néhány lustának eszébe jut, hogy a koksz kell ahhoz, hogy ő is akkora legyen.

_pra2802.jpg

Ha majd megbukik az első dopping tesztjén, akkor leírjuk, addig meg legyünk Rá büszkék, mert ebbe a nehéz gazdasági helyzetben az egyre romló magyar sporteredmények mellett egy világbajnokot tisztelhetünk személyében.

Hajrá Peti!!!

süti beállítások módosítása