Ugrás a tartalomhoz
jún. 27. 2015

A testépítés legjei

A sportokban elég nehéz legeket találni, hiszen a módszerek, edzéstervek folyamatos változása és fejlődése, no meg az újabbnál újabb táplálékkiegészítők sosem látott eredményekhez segítik hozzá a sportolókat szinte az összes sportágban. Az 1900-as években felállított, akkori sportolócsodák által elért rekordokat manapság egy 16 éves ifi válogatott is simán megugorja, úgyhogy szó szerint mindig egyre magasabbra kerül a léc :) A testépítésben ugyan ez a helyzet, de szerencsére nem kell olyan messzire mennünk, hogy nehezen megdönthető rekordokat találjunk! :)

A legidősebb, még versenyző női testépítő

A legidősebb testépítő hölgynek járó címet 2011. augusztus 20-án szerezte meg E. Wilma Conner az NPC Armbrust Pro Gym Warrior Classic Bodybuilding bajnokságon Loveland-ben, Colorado államban. A verseny napján 75 éves, 11 hónapos és 15 napos volt. A versenyt nem Ő nyerte meg, de így is szép teljesítmény már egy ilyen versenyre való felkészülés is, pláne ebben a korban.

45601.jpg

A legidősebb, még versenyző testépítő férfi

Nem más, mint Mr. Raymond Moon eme cím büszke birtokosa, aki 2010. május 23-án állította fel ezt a rekordot Melbourne-ben, Ausztráliában a NABBA international Bodybuilding Figure and Fitness bajnokságon, melynek pillanatában 81 éves volt.

207331-ray-moon.jpg

 

A legsúlyosabb testépítő

A cím büszke tulajdonosa Daniele Seccarecci, olasz származású úriember, aki pontosan 135 kg-ot nyomott egy olasz testépítő versenyen 2010. március 18-án. A rekord felállításánál szempont volt, hogy egy versenyen is részt kell vennie közben a jelentkezőknek, így szegény Daniele-nek szálkásítva, versenysúllyal kellett nevezni, pedig a felkészülési (nevezzük tömegelős) időszakban a súlya lazán eléri a 150-160 kg-ot is.

516976.jpg

 

Amit Sapir, a guggolás fenegyereke

Amit Sapir 10 évesen kijelentette az apjának, hogy Ő akar a világon a legjobb lenni, de azt nem tudta megmondani, hogy miben. Idővel a sportot választotta, mint kiszemelt út és mint súlyemelő egészen az Olimpiáig jutott. Mivel nem sikerült kiemelkedő eredményt elérnie, ezért átevickélt a testépítők világába, ahol IFBB pro testépítő vált belőle. Ezzel ugyan nem tudott a világ legjobbja lenni, de annyira ráfeküdt a guggolásra, hogy végül mindenkit le tudott győzni benne. 2014 novemberében, Ausztráliában állította be a 327 kilogrammos rekordot, aminek érdekessége, hogy a 3 próbálkozásnál a 320 kilóval elbukott. Szerencsére ott volt Ed Coan - aki összesen 71 súlyemelő rekordot állított fel - és annyira összekapta a srácot, hogy nekiment a 327 kilónak és sikeresen ki is nyomta azt.

 

Fredrik Svensson és a 400,5 kg-os fekvenyomás

Fredrik 2015 februárjában érte el ezt az eredmény, jött, nyomott, győzött és ahogy a segítőt elnézem nem is volt más választása, hiszen ha nem tudja visszarakni a helyére a rudat, azok a nyikhajok jó eséllyel ráejtik. Ez az igazi motiváció, főleg ha világrekordot készül felállítani az ember! Az úriember azért más gyakorlatokban is otthon van: felhúzásban 337,5 kg a legjobbja.


 

A legnagyobb bicepsz

Bár Moustafa Ismail semmi többet nem tett a bicepszéért, minthogy tele nyomta snythol-lal, a Guinness-nél voltak annyira hülyék 2013-ban, hogy a 78 centis olajtömlőt világrekordként jegyezték be. A büszke tulajdonos láthatóan megvolt illetődve a méricskélésnél, de igazán meglepődve majd akkor lesz, ha elfertőződik a karjában a még maradék hús, aztán szépen leszívják az egészet. Mi már most előre jobbulást kívánunk Neki!

 

Andreas Münzer, az önmagában legnagyobb kárt tevő

A testépítők egyik legnagyobb ellensége a zsír, a másik a víz. Persze szezonon kívül mindkettőből van bőven a szervezetükben, a versenyek kezdetével ezektől igyekeznek minél gyorsabban megszabadulni. Andreas is így tett, de olyan jól sikerült a vízhajtása, hogy ebből adódó rosszullétei és gyomorfájása miatt kórházba kellett vinni, ahol rövidesen elhunyt a műtőasztalon. A probléma nem csak a vízhajtásból eredt: pályafutása során annyi szteroidot és nem kívánt kiegészítőt vett magához, hogy a boncoláskor számos daganatot találtak a máján, a heréi borsónyira zsugorodtak és a szíve kétszer akkora volt, mint egy átlagos emberé. Béke poraira.

1995_arnold_classic_review_b.jpg

 

 

süti beállítások módosítása