Ugrás a tartalomhoz
okt. 06. 2014

Megvannak az idei X faktor döntősei!

Képességeimhez mérten igyekszem naprakész lenni a népi kultúra tekintetében. Nem mondom, hogy Pákó teljes bibliográfiáját fel tudom azonnal idézni, vagy Kasza Tibi munkásságának főbb állomásait elsőre el tudnám időrendben sorolni, de azért igyekszem.

És hát mi ma a népi kikapcsolódás non plusz ultrája? Hát az ikszfaktor. Kisfiam szavajárásában ikfaksztor. Nagyjából ő lehet a célközönség is az 5 éves értelmi színvonalával, bár ha nem korlátozzuk le életkor szempontjából, akkor a nagy magyar átlag intelligenciáját tudja felmutatni. Mentségére legyen mondva, még csak most lesz 6 és még fejlődhet, míg ez a lakosság nagy részéről (szándékosan nem szeretnék egy héttel a választások előtt bonyolult tört kifejezéseket használni mint 2/3, stb.) ez már sajnos nem mondható el.

Szóval tegnap ikfaksztor volt, és habár az elejéről lemaradtam, a közepét nem láttam, a végét meg átaludtam, így erősen szubjektív a véleményem, de lévén ez egy body building blog ezért most inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a gyúrós arcok között is vannak ám tehetségek.....

Aki már próbálkozott:

 

Igen, a kolléga már bepróbálkozott az angol ikfaksztorban, de sajnos nem volt elég definiált és a kellő tömeget se hozta ezért nem lett döntős.

2. Paul De Ocampo

 

 

Paul, aki inmáron több mint 25 éve építi testét, elhatározta, hogy segítséget nyújt a nép egyszerű fiainak, ahhoz hogy rock sztárok legyenek, méghozzá testépítő megközelítésben mindezt. Bár ne tenné.

 

3. Marco Majewski alias Muscle Marco

Itt azért már lassan túljutunk fitnesz kategórián és haladunk a 212 showdown felé. A következő dalban inkább a műsorvezető hölgy teljesítményét emelném ki. Végig kibírta röhögés nélkül.

 

 

4.Jaj!

Az alábbi versenyzőről P. Dániel volt kollégám bölcs megállapítása jut csak az eszembe: „Mindig van lejjebb”

 

 

5. Constantine (Big Con)

Kicsit kilóg a sorból, hiszen ő azért simán el tudna vegyülni a mai magyar popkultúrában, ráadásul Vastag mint Csaba....jajjj ezt nem kellett volna! Egyébként meg Rich Piana is felbukkan a klipben, ami további művészeti magaslatokba emeli ezt a produkciót.

 

6. És végül egy nem teljesen idevágó mű, de valamivel le kell vezetni ezt a kultúrsokkot!

 

+1 igazi hungarikum

 

Srácok! Habár mint fent látszik az éneklésben is a testépítők a legtehetségesebbek, inkább gyúrjunk és ne fakadjunk dalra!

süti beállítások módosítása