Ugrás a tartalomhoz
okt. 17. 2014

Szálkásítás tiramisuval

Sütit enni jó. Ez egy axióma. Egyrészt finom, másrészt nincs másrészt, mert Tomi megírta, hogy nincs. Szóval mint a legtöbb gyarló ember én is szeretek néha sütit enni. Szerencsére nem túl gyakran. Erre remek alkalom például, hogy 3 kolléganőm az idén is betöltötte a 18-at. Szerencsére jövőre és azután is be fogják, így rengeteg alkalom adódik a süti zabálásra.

 

18.JPG

A folyamat mindig az, én sütök valamit, amit büntetlenül lehet falni, ők udvariasan megköszönik, megkóstolják, dicsérik, aztán én jól befalom a nagy részét. Hiába na, nekem bejött az élet. Azért, hogy megmaradjon az egyensúly és otthonról se dobjanak ki, ezért otthonra is szoktam sütni. Így aztán duplán tömhetem magam. A legnagyobb élvezet, mikor valamelyik kislányom segít a kotyvasztásban, és aztán látni az arcukon az őszinte undort, miután megkóstolták. „Apu, ezt edd meg inkább te!”

 

recept.JPG

 

Az internet telis tele van gyúrós süti receptekkel, így nem fogok most grammokat meg összetevőket irkálni, inkább csak megpróbálok ötleted adni, hogy mindenki a saját ízlésének megfelelő katyvaszt fejleszthesse ki. Én egyébként kihasználva memóriám csodálatos képességét, hogy korlátlan mennyiségű információt vagyok képes infinitézimálisan rövid idő alatt elfelejteni, soha nem írom le a receptjeimet, így mindig tiszta lappal kezdek és jöhet az újabb kihívás! (na jó, itt van egy  és még egy)

 

kalács.JPG

 

A sütihez három dolog kell:

 

1. Amit megeszünk

 

Mert hát ha már eszünk akkor ne „gombokat” rágjunk, hanem valami kiadósabbat. Ez többnyire valamilyen lisztet takar. Vannak elméletek pro és kontra, egy biztos a fehér liszt a nép ellensége. Én a teljes kiőrlésű liszttel is hadilábon állok, mert attól, hogy legalább rost van benne, attól az még ugyanaz. Az alternatív lisztekkel meg az a baj, hogy egyrészt könnyebb belőlük beton bekötő utat építeni, vagy autópálya felüljárót, mint sütit, ráadásul az ízük alapján se a süti készítés fog eszünkbe jutni. Értem én, hogy paleo, de majd ha mamut sztéket lehet kapni, akkor sütök paleo lisztből sütit hozzá. Ha viszont nincs búza a képletben, akkor nincs sikér és ha nincs sikér, akkor nincs siker sem. (egyre gázabb ez a blog). Azt mondják a zabpehely mindenre jó. Lábgombára még nem próbáltam, de sütni tényleg lehet belőle és talán a legtutibb szénhidrát forrás. Egyébként a kókusz liszt is hasonlóan jó a sütikhez, csak vagy kétszer annyi kalória van benne a magas zsírtartalma miatt, mint a zabpehelyben, ezért azt ritkábban szoktam használni. Tehát, van zabpehelyliszt, kell hozzá valami, ami majd összetartja, ez lehet valami egyéb liszt, ha nincs jobb, vagy az én kedvencem a búza protein.

Másik igazán jó „tömegnövelő” anyag a túró. A túróban viszonylag sok a a fehérje és ha zsírmentes, akkor tökéletes minden féle diétához. Az íze is elég semleges ahhoz, hogy bármilyen sütibe megfeleljen. A legtöbb süti jelentős mennyiségű zsiradékot tartalmaz, ennek kiváltására szintén a túró a megfelelő alternatíva.

A további fehérje pótlásra és ízesítésre a protein porok nagyon jók, viszont ez csak akkor, ha a sütit bele akarjuk számítani a fehérje bevitelbe. Egyébként nem sokat ad hozzá a sütihez. És nem is tesz jót az állagának. De én azért szoktam szórni bele két kézzel. Simán lehet 50 gramm minőségi fehérjét produkálni 1-2 szelet sütivel is.

A múltkor anyukám répatortát készített születésnapomra. Először azt hittem viccel, de nem. A répa almával együtt kiváló süti alapanyag, kiadós, jót tesz az állagának.

Egy valamire kell odafigyelni, ha valamelyik összetevő meghaladja a süti 50%-át, akkor az elviszi az ízét, ami nem feltétlenül baj, de azért óvatosan.

 

18_2.JPG

 

2. Ami ízt ad neki

 

Kakaó, azzal nem lehet hibázni, vagy lekvár. Itt is rengeteg lehetőség van, az ízesített fehérje poroktól, a bolero ital poron át az aromákig. A legvadabb ötletek is jók lehetnek, lehet próbálkozni. A süti általában édes, vagy sós. Bölcsességem már akadémiai szintet súrol. A sóval nincs sok baj, eltekintve a mellékhatásaitól. Az édesítés viszont már macerásabb. A cukor finom, de rossz, minden más jobb, de mellékízük van. Én a folyékony édesítőre esküszöm, bár vannak, akik szerint emiatt meg vannak számlálva a napjaim.

Egy biztos, ha kő édes, akkor az elnyomja szánalmas próbálkozásunk egyéb ízeit.

 

3. A kémiai komponens, azaz a mély tudományok világa

 

Ide két dolog tartozik, mielőtt nyúlnánk a logarlécért és a négyjegyű függvénytábláért. Az egyik, amitől a süti térben és időben egy egységet képez. Ezt dimenziók közti átjárhatóságot a tojás biztosítja, attól marad egyben a sütink. A tojás mennyiségével lehet a császármorzsától a kekszig haladni halmazállapotban, minél több tojás, annál inkább egyben marad, amíg el nem jutunk a tojásrántottáig. Ez nem cél. Egyébként a sima tojásfehérje lé vagy por is tudja ugyanezt, sőt a legtöbb fehérje is, de akkor is tojás kell bele, kész, pont. A tojás mellékhatása, hogy a süti felületén egy fényes réteg keletkezik, aminek olyan íze van mint a tükörtojás szélének. Ez ellen még nem találtam meg a megoldást, illetve a margarin és a cukor legyőzi ezt a problémát, de hát nem tömeggyilkosságra készülünk, hogy ilyeneket tegyünk a sütibe.

A másik kémia komponens, ami felfújja a sütinket, mint Kelem Annácska a szolgáltatásait igénybe vevőket. Itt is széles a tárház, élesztő, sütőpor, szódabikarbóna. Némi átfedéssel, de ez a 3, amit szoktak a házi iparban használni. Ha sokat használunk, felfúvódik és lufi lesz, ráadásul érezni lehet az ízét a sütin, ha keveset, akkor meg nyomi marad. Gyakorolni kell, nincs mese. Sosem lesz egyforma, azt csak a nagymamák tudják. Hiába szedünk össze egy kis gyno-t, attól még sütni sosem fogunk tudni úgy, mint ők.

Még beszélhetnénk a díszítésről, de azért legyen egy határ, ez nem egy esküvő szervező blog, hanem kőkemény gyúrósok hardcore információhalmaza.

Na egy kis sütit valakinek?

 

süti1.JPG

süti beállítások módosítása