Ugrás a tartalomhoz
máj. 10. 2015

Meggyes-mákos szelet

Ehhez a desszerthez egy meggyes-mákos zabkása adta az ötletet.

A recepttel több legyet is ütünk egy csapásra. A meggyes-mákos desszerten kívül kaptok egy lisztmentes piskótát, aminek a felhasználása csak a Ti képzeletetekre van bízva, és egy csokibevonatot, kókuszzsírból, eritritből és kakóból. Mielőtt még bárki is a szívéhez kapna, hogy mit merészelek, ez pl. a laktózérzékenyeknek lehet jó alternatíva.

0_img_2005.JPG

Piskóta:

  • 4 tojás
  • 4 evőkanál eritrit
  • 4 evőkanál kakaópor
  • fél zacskó sütőpor

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét az eritrittel kemény habbá verjük. Ezután kis fokozatra vesszük a habverőt, és hozzáadjuk a sárgáját. A végén a kakaóport és a sütőport óvatosan beleforgatjuk, ezt már széles fakanállal, hogy ne törjön össze a hab. Sütőpapíros tepsiben vékonyan elterítjük, kb. ujjnyi vastagra, majd 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük. Érdemes figyelni, mivel vékony a tészta, hamar megéghet. Ha nem ezt a sütit készítitek, tölthetitek túrós krémmel, citromkrémmel, tulajdonképpen bármivel.

Krém:

  • 50 g zabpehelyliszt
  • 25 g vaníliás protein
  • 25 g (darált) mák
  • 3 deci víz
  • 50 g meggy

A krém hozzávalóit összefőzzük, tulajdonképp ez egy zabkása, csak zabpehelylisztből. A meggyet feldaraboljuk és a végén adjuk hozzá, kicsit kevergetjük, hogy megszínezze a krémet. Nekem natúr meggybefőttem volt, úgyhogy a víz egy részét meggylére cseréltem, ez adta a szép színét. A krémet kihűtjük, közben elkészítjük a csokit.

Csokibevonat:

  • 35 g kókuszzsír
  • 22,5 g darált eritrit
  • 20 g kakaópor

A kókuszzsírt gőz fölött az eritrittel és a kakaóporral addig melegítem, míg az eritrit feloldódik. Én elsőre elrontottam, mert türelmetlen voltam, úgyhogy sercegett a fogunk alatt az eritrit. :( Egyébként ebből az alapból azután készíthetünk pl. bonbont, ha reszelt narancshéjat vagy chilit adunk hozzá. Vagy valamilyen alkoholt amit épp találunk otthon. :) 

A bevonatot melegen tartjuk a gőz fölött, amíg rétegezzük a sütit. Ehhez a piskótát 3 egyforma részre vágjuk, majd piskóta-krém-piskóta-krém-piskóta, a végén a tetejére simítjuk a csokit. Mehet egy pár órára a hűtőbe, hogy a csoki és a krém is kicsit megszilárduljon. Ja igen, a bevonat roppanós lesz, úgyhogy érdemes még puha állapotban késsel becsíkozni, hogy könnyebb legyen aztán szeletelni.

Ha valaki nagyon diétázik, kihagyhatja a csokit, akkor a tetejére is mehet krém és egy kis meggy dekorációnak.

Az egész (8-10 szelet) tápanyagtartalma

  • Kalória 1168 kcal
  • Szénhidrát: 193 g
  • Fehérje: 61 g
  • Zsír: 75 g

süti beállítások módosítása