Ugrás a tartalomhoz
jún. 13. 2016

Anyatejjel szoptatja férjét a nagyobb izmok reményében

Nem, ezt nem akarjuk elhinni. Az emberiség azon részét, amelyik ilyen és ehhez hasonló marhaságra képes, egy külön bolygóra kellene telepíteni. Vagy inkább beletenni egy kapszulába és kilőni egy fekete lyukba 1 évig elegendő élelemmel, kevés vízzel és ha már itt tartunk töménytelen mennyiségű anyatejjel. Az ember néha találkozik meredek dolgokkal, posztoltunk már mi is néhány felháborító dologról, pedig az élet csak egy babszemnyi részét érintjük témáinkkal, mégis úgy gondoljuk, hogy ennek az esetnek az apropóján a történet mellett muszáj mélyen az agyakba vésni – mert hiszen vannak olyan oldalak, akik tényként közölték az anyatej pozitív, izomra gyakorolt hatását – hogy az anyatej nem testépítőknek, hanem kisbabáknak való!

mom-got-milk.png

Maga a történet arról szól, hogy egy atalantai nő otthagyta az állását annak érdekében, hogy otthon szoptassa a testépítő férjét. Jennifer Mulford ezzel azt szerette volna elérni, hogy még szorosabb legyen a kapcsolatuk és magasabb szintekbe emelje az együttlétek csöcsörészéseit. De szegény asszonynak az meg sem fordult a fejében, hogy Brad a férje ezzel csak hasznot akar húzni belőle. Nem is tudjuk melyik félt sajnáljuk jobban. Az asszonyt, aki naívan lesi férje kéréseit és magának bemagyarázva hajtogatja, hogy „Ez mindkettejüknek jó” vagy Brad-et, aki annyira agyhalott, hogy a fehérjeporok helyett inkább kétóránként lecsapolja az asszonyt  pár gramm fehérjéért.  

13312807_1062091953829423_7545629593061913887_n-640x457.jpg

breastmilk-a.jpg

3509cb4a00000578-3630301-image-a-52_1465350637953.jpg

Az anyatejben kevés a fehérje!!

Ja, hogy igen. Azon felül, hogy a házaspár ezzel a húzással óriási társadalmi határokat feszeget, még meg sem éri nekik. Az anyatejnek kb 1%-os a fehérje tartalma, 3,8-as a zsír tartalma és 7%-ban cukor is megtalálható benne. Igazi testépítő dzsúz igaz? Csak viszonyításképp egy fehérjeturmix 60-80% fehérjét tartalmaz, 5-10% szénhidrátot és 5-7% zsírt. Akkor meg mi a f.szért issza? Mert azt hiszi, ha egy 2 kg-is baba képes 1 hónap alatt fél kilót gyarapodni tőle, akkor ő felnőtt léttére, több anyatejjel még nagyon súlygyarapodást tud véghezvinni. Abba persze nem gondoltak bele, hogy a babáknak miért éppen anyatejre van szükségük, és hogy a felnőtt ember szervezete teljesen máshogy reagál arra. Arról már nem is beszélve, hogy az anyatej magas zsírtartalma egyáltalán nem illik bele a testépítő étrendbe. És az sem véletlen, hogy a fehérjeturmixokat vízzel és nem tejjel keverjük fel. A tejsavófehérjét drága és körülményes eljárás során tisztítják meg a tejcukortól és a tejzsírtól, akkor meg minek hígítanánk vissza értéktelen kalóriákkal? És miért is innánk anyatejet, ha a tehéntejjel sem vagyunk kibékülve?

giphy.gif

süti beállítások módosítása