Ugrás a tartalomhoz
sze. 14. 2013

Az én titkom… 3. Mozgás nélkül semmit nem ér!

Kicsit megkésve de jobb később, mint soha alapon mutatom be a súlycsökkenésem másik okát, a mozgást.

Aki komolyabb súlyt akar veszíteni, az bizony kösse fel a gatyáját, ugyanis mozgás nélkül ez nehezen érhető el. Nem írok most egy hosszú cikket, nem fogok bemutatni különböző gyakorlatokat, hisz nincs is sok értelme, a többiek már kivesézték 1-2 cikkben, ezek alapján állítottam fel én is a „napi rutint”.

A nyáron, mikor a legtöbb súly ment le abból állt, hogy egy edzőtermi edzés délelőtt és egy kardió este. Az edzőteremben először minden izmot átmozgató edzésterv alapján dolgoztam 1 hónapig, majd szépen áttértem az alkalmankénti 2 izomcsoportra. Így toltam a vasat megint egy hónapig, mikor jött egy szikra, M. Gergő tanácsai alapján átváltottam a minden napos, napi egy izomcsoportos edzésre. Minden izomcsoportot négy gyakorlattal, 4-4-3-3 szériákkal dolgoztam meg egészen a múlt hétig, mert elkezdtem diákként melózni egy gyárban így csak a heti 2-3 szabadnapomon tudok lemenni edzeni. Most ismét vissza fogok térni a 2-3 izomcsoportra alkalmanként 2-2 gyakorlatra, ahogy az időm és az energiám engedi.

konditerem.jpg

Az edzőtermi edzés mellett elég sokat kardióztam is, ami először hosszú sétákból, majd futásból és biciklizésből állt. Ha nem bírsz futni, kezd a sétával! Napi 7-8 km séta már eléggé megizzasztott. A nyár folyamán elkezdtünk kocogni, ami heti 2-3 alkalomból állt, a többi nap maradt a tekerés. Ha azt érzed, hogy most véged, ne hagyd abba, győzd le saját magad!

13769288_l1-1024x682.jpg

Ma már 4-5 km futás és 15-30 km közötti tekerés után nem érzem azt, hogy végem, én ezt nem bírom, hanem az van bennem, hogy egy fokkal feljebb kellene lépni…

14462458_xl-1024x681.jpg

Nyáron jó volt még a sok strandon töltött idő is, amikor azért több órákat is röplabdáztunk amellett a pár sör mellett. :)

süti beállítások módosítása